A hír

- Mira Elister?

- Én vagyok.

- Kérem, várjon. Az eredmény körülbelül egy óra múlva lesz készen.

- Értem, addigra visszajövök ide.

A fehérköpenyes asszisztensnő kimérten bólintott és becsukta maga mögött az ajtót. Mira ott maradt a folyosón, egyedül. Most valahogy nem is hiányzott neki a máskor itt hullámzó tömeg, a sok ember látványa. Amikor legutóbb itt járt vizsgálaton, legalább harmincan álltak és ültek a folyosón. Az efféle intézményekre jellemző fertőtlenítőszag lebegett a levegőben. Ám hiába lehetett egyedül a várakozás idején, mégis inkább kellemesebb látványra és illatokra vágyott. Lement hát a lépcsőn, ki a klinika udvarára.

Itt megtalálta, amit keresett. Szép parkosított kertet, amelyet három oldalról vettek körül az épületek. Néha sziréna hangját hallotta: a mentők hoztak valakit, de más, távolabbi épületek előtt fékeztek. Itt most sütött a tavaszi nap. Május vége volt, de a nyár-párti Mira a tavaszt is csak azért szerette, mert azt már csak kevés idő választotta el a nyártól. A nyár volt az ő évszakja, csak a nyár. A sok napsütés, amikor nappal a meleg szellő, éjjel a bársonyosan langyos levegő öleli őt körül.

„Ölelhetne végre egy férfi is!” – jutott eszébe. Elégedetlen volt, de azonnal belátta: ez nem az az alkalom, amikor akár csak gondolhatna a férfiakra. A hír, amelyre várt, mindennél fontosabb volt, most semmi más nem létezett, csak ez. A rutinvizsgálat alkalmával felfedezettvalamiott volt a t