Első napok

Nara kihajolt az ablakon.

A menetszél az arcába vágott, meglobogtatta hosszú haját, egy-egy tincset a szeme elé fújt, de nem bánta. Az ismeretlen vonzotta, és a táj, ahová igyekezett, most bukkant fel a láthatáron. A távolsági busz lassított. Nem volt sok utas, és a hosszú órák alatt Nara nem is nagyon figyelt rájuk. Elfoglalták saját gondolatai. Az aggodalmat, mint máskor is, igyekezett eltolni magától. Nem ő az, aki folyton a jövője miatt aggódik, sápítozik, rémeket lát.

Pedig a tudata alatt tisztában volt vele, hogy lenne oka aggódni. Semmi sem biztos, ez az egész utazás egyetlen nagy ugrás az ismeretlenbe, a sötétbe.

Tollen városát az interneten választotta ki. Megnézte: van-e itt kolléga? Valaki, aki már korábban letelepedett itt, vagy eleve ide született és elvégezte a szükséges iskolákat. Aki komolyan űzi az ipart. De nem csak a városban: annak távolabbi környékén nem volt egyetlen bejegyzett személy sem. A szakmai listákról is kimaradt a város neve. Amúgy addig a Tollen név semmit sem mondott Narának, utoljára talán az általános iskolai földrajzórán hallott róla, annak meg már legalább tizenöt éve. Tollen is része Európának, de az országon belül vagy négyszáz kilométerre van a fővárostól, a hegyvidék és a határ közelében.

Mostohán bánhattak vele az elmúlt évtizedekben – gondolta, amikor a busz már a házak között kanyargott.

A Belvároshoz közeledve minden olyan volt, amit Nara bármelyik másik városban is láthatott: számítógép alkatrészeket árusító boltok, pláza, utazási irodák, kávézók, pizzériák, parkok. De főleg eléggé elhanyagolt házak, még a központban is. Látszott, hogy nincs pénz a renoválásra, pláne nem építésre. Bár itt-ott azért látott néhány építési területet, ahol emelődaruk nyújtogatták a nyakukat. Kora délután volt, sütött a májusi nap.

Egy viszonylag modern külsejű üvegcsarnok előtt fékezett a járat. „Végállo