A KEZDET

Rögtön előrebocsátom: lehet, hogy ez a szó egyáltalán nem illik ide. Mert bár ez ugyan valóban kezdete egy kis könyvnek, sőt annak első részének is – de a „kezdetek” vagy „kezdet” szóval mindig a dolgok elejét, az ősi kiindulópontot szeretnénk jelölni.

Bizony lehet, a „dolgok kezdete” nem itt van. Ha arról tárgyalunk, hogy az ember hányszor születik erre a világra, hányszor él-a kezdet szónak más értelme is lesz. A világ, az értelem kezdete, a mindenség kezdete … De ne menjünk bele abba, amit jelenleg elégséges információ híján még nem igazán tudunk magyarázni.

Nem mintha a „Hányszor élünk?” kérdésre máris szabatos választ tudnánk adni. A kezdeti korban, vagyis amikor már emberi őseink kezdtek lelki életet élni, minden bizonnyal hittek abban, hogy az ember több, mint a teste. Hogy ez pontosan mikor volt, nem tudjuk. A régészek és antropológusok is vitáznak ezen. A lényeg: már akár 100 ezer évvel ezelőtt (!) is voltak jelei annak, hogy valamiféle hit létezett. A világ az ősember számára sem volt már egyszerű. A természeti erők mögött számára ismeretlen, de tapasztalható hatásai miatt rendkívül erős lényt vagy lényeket sejtett. A természethez ma is nagyon közel álló népeknél megfigyelhető ugyanaz, ami akkor globálisan érvényes lehetett az ősemberi világban: az összes nagy, jelentős dolog, és ami életet mutatott (az igazi élőn kívül) az Isten volt. Ma azt mondanánk: szent volt. így tehát szentek voltak a nagy sziklák, a termetesebb fák, a folyók, tavak, hegyek, szakadékok. Bizonyos állatok is, mivel megérdemelték valahogyan a megkülönböztetett figyelmet.

A csodálkozás, értetlenség, sőt döbbenet amiatt, hogy az ember, aki él és mozog, egyszer csak mozdulatlanná válik, és többé nem ad életjelet – a legkorábbi időktől elkísérte őseinket, ám megérteni nem voltak képesek. (Sokan ma is így vannak vele, ha egy nagyon közeli hozzátartozójuk hal meg.) Úgy érezték, elszökött belőle valami, ami a legfontosabb tulajdonságát: az