1. fejezet

– Állj meg, Smith! – kurjantott David halálra vált képpel.

– Szerinted mennyire érdekel, mit ugatsz? – lökte oda Daniel abban a lekezelő, bunkó stílusban, ahogy előszeretettel szólt hozzá Davidhez, már, ha nagyon muszáj volt csevejbe elegyedniük.

David nagyot fújt, majd homlokán morcosan összeszaladtak a ráncok, felkúsztak szinte olyan magasra, hogy szemébe lógó, szőke frufruja teljesen eltakarja őket, mintha csak azt szerette volna eltitkolni előlünk, hogy mennyire aggódik a testi épségemért.

– Nem hiszem el, hogy megteszem ezt – rázta meg a fejét olyan stílusban, mintha önön döntését bírálta volna egy rosszalló fejcsóválással, majd előkapta a zsebéből a telefonját, pötyögött rajta egy pillanat erejéig, végül beszélni kezdett valakihez. – Hol vagy, haver? … Egy kicsit ragadnia kellene a kezednek. … Egy kristályt, és hozd a Smith kúriába! … Nincs most időm kifejteni. Próbálj meg sietni! … Csá!

Amint lezárta a telefonbeszélgetést az elköszönéssel, visszacsúsztatta a készüléket a zsebébe, és jelentőségteljesen pislogott Danielre, egyértelműen arra célozva, hogy vegye el a torkomtól azt a piszok élesnek érződő tőrt.

–Minek a kristály? – kérdezte Daniel ahelyett, hogy fejet hajtott volna David akarata előtt.

– Ez az egyetlen ötletem, oké? – tárta szét a kezeit az angyal. – A kristállyal itt tudjuk tartani a baba lelkét.

– A lelkét? – horkantam.

– Igen, Catie. Számomra is hihetetlen, de a boszorkányoknak is van olyan.

– Számomra meg az a hihetetlen, hogy neked van olyan – mordultam fel.

– Sss! Neki nincs. De hadd beszéljen! – intett le Daniel.

Nyugodtabban fogtam volna be a száma