1. Kistövis

Anna majdnem kiejtette a könyvet a kezéből. Szerette a könyvesboltok hangulatát, ott mindig biztonságban érezte magát. Hazai pálya… De most, életében először, felkavarodott a regények között, s inkább lett volna egy zsúfolt piacon, ahol elvegyülhet a tömegben. Nem gondolta, hogy három hónap után is ilyen nehéz lesz szembenézni azzal, aki darabokra törte. Zavarában csak állt, és nézte a fiút, még pillantani sem volt ereje. Hátat fordítson? Persze, ha képes lenne megmozdulni. Nem, nem hisz az elfordulásban. Elég nyilvánvaló, hogy mi történt, de mi van, ha mégsem? Esélyt adni, mindig ezt mondja a fiataloknak, árulás lenne önmagával és a tanítványaival szemben, ha vizet prédikálna. Eddig nem futott össze vele, akkor most bizonyára okkal találkoztak.

– Alig ismertem meg… – nyögte ki Krisz hosszas hallgatás után. Még mindig Anna volt az egyetlen, aki szemrebbenés nélkül nézni tudta őt. – Jól áll a rövid haj.

Anna továbbra sem szólalt meg. Nem is tudta hirtelen, hogy mit mondhatna. Krisz is levágatta a haját. Most mondja azt, hogy neki is jól áll a rövid? Egy frászt. Pár hónapja mondhatni a földbe döngölte; képtelen a frizurákról csevegni vele.

– Ne haragudjon rám, kérem! – Krisznek elcsuklott a hangja.

–