2011. június 22.

– Mit adsz Danielnek az évfordulótokra? – kíváncsiskodott cinkosan Linda, olyan arcot vágva, mintha tökéletesen tisztában lett volna vele, hogy min töröm a fejemet. Arrébb evickéltem a nagy, rózsaszín úszógumimmal, és intettem neki a fejemmel, hogy kövessen, ha hallani szeretné a kifundált tervemet. – Azon töröd a fejed, mi? – vigyorodott el, amint megérkezett mellém a saját, világoskék úszógumijával.

– Már egy jó ideje – súgtam oda neki, vigyázva, hogy a pancsoló Daniel még véletlenül se hallja meg, miről folyik a szó. – De szerintem kosarat fog dobni – görbítettem le a számat elkámpicsorodva.

– Ugyan már! Melyik srác mondana nemet a szexre?

– Daniel.

– Dehogy mondana.

– Próbálkozok, Linda. Mióta csak megkezdődött a szünet, megállás nélkül próbálkozok, de semmi. Jelét sem mutatja, hogy megmozdítanék benne bármit isolyantéren.

– Fogja az adást? – vonta össze a szemöldökét olyan stílusban, mintha nagyon gondolkodott volna valamin.

– Honnan tudjam? – dünnyögtem morcosan.

– Szerintem nem jól csinálod. Tuti biztos vagyok benne, hogy nem esik le neki, mivel próbálkozol.

– Matt-nek leesett?

– Neki nem kellett leessen. Hamarabb megmászott, minthogy egyáltalán eljutottam volna odáig, hogy felfedezzem magamban a nőt – nevette el magát, mintha a tény, hogy Matt meghúzta jóformán még gyerekként, valamiféle vicces dolog lett volna. Egyikük sem töltötte be még a tizennégyet, mikor először összegabalyodtak, és azóta is bőszen űzték az ipart, Mrs. Smith háta mögött, amit Daniel szerintem sosem mert volna megtenni.

– Bátor vagy – rántottam egyet a vállamon. – Daniel szerintem akkor sem merné, ha amúgy merné.

– Jobban belegondolva… – tűnődött el. – Nem, tényleg nem – rázta meg a fejét, és persze arról sem feledkezett meg, hogy kinevesse a bátyját. – De nem is muszáj egyből egy