1. fejezet

Kiterülve feküdtem Daniel szemrevaló ágyában, miközben az új életemen gondolkodtam. Habár, mióta megtudtam, hogy „más” vagyok, sokat játszottam el a gondolattal, hogy milyen lesz boszorkánynak lenni, de amint visszanyertem az erőmet, valahogy minden túlontúl riasztó lett. Olyan volt, mintha irtózatosan vágytam volna a Jurassic Parkba, mert izgalmas és különleges. Olyan hely, ahová nem juthat el akárki, aztán, amint belecsöppentem, megízlelhettem, hogy milyen 0/24-ben fenyegetettségben élni. A különbség csak az volt, hogy vérszomjas T. Rex helyett, én magam jelentettem a fenyegetést a saját életemre nézve. Ha akartam volna, se tudtam volna tagadni magam előtt, hogy Danielnek köszönhetem az életemet. Ha nem zúdít a nyakamba egy trópusi monszunt, minden bizonnyal már csak a füstölgő, eltorzult tetemem díszelegne az erdőben, hogy anyám szívinfarktust kapjon, amint meghallja a halálom hírét, de előtte még különböző kínzások közepette végezze ki a nagyit, aki közvetve persze, de hozzásegített, hogy a túlvilágra űzzem magamat. Hála az égnek, hogy nem így lett! Pontosabban, hála minden lében kanál, Mr. Smithnek, aki pokolian jó érzékkel tud felbukkanni akkor, amikor a legnagyobb szükségem van a segítségre.

– Cathy? – kopogott be Daniel a saját szobája ajtaján.

A kellemes melódia varázsütésre szakított ki a cikázó gondolataim közül, hogy visszatérjek a különleges, nagyon új, mégis, fantasztikusnak ígérkező valóságba.

– Nem vagyok pucér – mondtam válaszként.

– Szereted a pizzát? – kukkantott be az ajtón.

– Öhm… persze – válaszoltam értetlenül. Ez a kérdés sehogyan sem illett a lezajlott események táborába.

– Milyet?

– Hát… – gondolkoztam el egy pillanatra. – A húsosat. Miért érdekel?

– Meg legyen egy húsimádó is! – mondta valakinek.

Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy éppen telefonál, és minden bizonnyal egy diszpécser lehet a vonalban, aki valamelyik nonstop pizzázóban húzza az igát, ki tudja, hány órája.

– Öhm… jó sok s