: Hevesi András
: Párizsi eső
: eClassic
: 9786155381119
: 1
: CHF 2.50
:
: Erzählende Literatur
: Hungarian
: 200
: DRM
: PC/MAC/eReader/Tablet
: ePUB

'Ez az én formám, én szakadatlanul, megállás nélkül vallok... úgy vallok, ahogy más lélegzetet vesz... Ha nincs kéznél gyóntató, akkor a csatornának vallok... Egyszóval, én vagyok az anti-Don Juan... Nem győzni akarok a szerelemben, hanem megsemmisülni...'

1


Az eső sehol sem gyönyörűség, de Párizsban szívet marcangoló, megalázó, méltatlan szenvedés, amely a legellenállóbb idegzetet is felőrli, a legszilárdabb önérzetet is porba tapossa. A magyar eső szitál, néha zuhog, de nincs benne gonoszság és sátáni leleményesség. Elvétve szaporázza, cifrázza, mint a kissé konfidens cigány a nótát, de még akkor is csupa emberség, csupa tisztességtudás. A nagyvárosban is nyugodt és komótos maradt, a Váci utcán is nagy lomha síkságokra esik, csendes, illedelmes és kissé fásult, mint a síkságok korán elhízó vagy kiszáradó, idő előtt összetörő népe. Franciabarát olvasó, ha még nem voltál Párizsban, ne menj esős évszakban! A párizsi eső csúfondáros és tébolyítóan mozgékony, ugratja, kergeti, hajszolja az utca népét, mint a legénységet a gonosz tiszt. Eláll, megered, eláll, megered, valami őrjítő, kibetűzhetetlen ritmus szerint, hol hosszú esőstráfok veszik célba a járókelőket, hol bolondos kis cseppek okvetetlenkednek. Különösebb képzelőerő nélkül is gyaníthatja az ember, mit érzett Kolumbusz a Santa Maria fedélzetén, ugyanazt, amit én a rue de Richelieu és a rue des Petits Champs sarkán, egyforma tehetetlenséggel vonaglottunk az ellenséges természet markában.

Késő ősszel érkeztem Párizsba, éppen Anatole France-ot temették, a hírről csak messziről értesültem, a magány szikratávíróján át, az autók tülkölése és a földalatti morajlása közben, amely mennydörögve közeledik, és az öt kocsi, csenevész, alvilági emberrakományával úgy csap ki belőle, mint a mennykő; a kezdő rádió recsegő kerepelése közben, amely váratlanul harsant fel az utca közepén, és mint valami égi szózat, alsónadrágok és harisnyák érdemeit nyilatkoztatta ki... Anatole France temetése egyenletesen oszlott meg az örök félhomály és az esővíztől fényes fekete utcák állandó gyászában. Ebben a városban mindig este hét óra volt, és mindig esett. Az eső apró kis szögletekre, fülkékre osztotta Párizst, képtelenség volt az egészet egyszerre áttekinteni, az eső vastag függönye eltakarta a kilátást, és én még hetek múlva is úgy éreztem, nem sikerü